C. FÜGGELÉK: A C nyelv szabvány bevezetéséből adódó változásai
B. FÜGGELÉK Tartalom

C. FÜGGELÉK:

A C nyelv szabvány bevezetéséből adódó változásai

A könyv első kiadása óta a C nyelv definíciója nagy változásokon ment keresztül. Majdnem minden változás az eredeti nyelv kiterjesztése volt, és a gondos tervezés következtében az új definíció szerinti C nyelv a meglévő gyakorlati alkalmazásokkal kompatibilis maradt. Az eredeti leírás néhány nem egyértelmű megfogalmazását kijavították és néhány módosítást vezettek be a meglévő gyakorlatnak megfelelően. Sok bejelentett új lehetőség az AT&T rendelkezésre álló fordítóprogramjának velejárója volt, és ezt követően adaptálták más C fordítókba. Ezekután az ANSI megfelelő bizottsága ezeket a változásokat meghagyva szabványosította a nyelvet és további jelentős módosításokat is bevezetett. A szabványban foglaltakat előre látva, még annak megjelenése előtt néhány fordítóprogram is megjelent a piacon.

Ez a függelék összefoglalja a könyv első kiadásában és a szabványban definiált C nyelvek közötti különbségeket. Itt csak a nyelvvel magával foglalkozunk, a környezettel (operációs rendszerrel) és a könyvtárral nem. Ez utóbbiak ugyan fontos részét alkotják a szabványnak, de az itteni változások ismertetésének nincs jelentősége, mivel ezekkel a könyv első kiadásában nem foglalkoztunk.



B. FÜGGELÉK Tartalom